Az ókori görögöknél ugyanakkor nem létezett a szó szoros értelmében vett alsónemű: tógát, azaz testük köré csavart gyapjúszövetet viseltek, amelyet a többet mozgó, fiatalabb férfiak övükhöz felfogva, az idősebbek hosszan leengedve viseltek. E fölött a tehetősebb férfiak a himation nevű köpenyt viselték, a rabszolgák viszont egyszerű ágyékkötőben jártak.

A rómaiak subligaculum nevű ruhadarabja lehetett egyszerű ágyékkötő vagy rövidnadrág is, amelyet a tóga vagy tunika alatt viseltek a férfiak. Ez azonban még nem az alsógatya ma ismert, felhúzós változatát jelentette, inkább csak egy kissé csalafintább szabású ágyékkötőt.

Alsógatya a 12. századból

Az alsógatyát a 13. század környékén találták fel, de a japán férfiak a második világháború idején is még mindíg ágyékkötőt hordtak. A kínaiak napjainkig is szívesen viselik a varrásokkal megerősített ágyékkötőt, melyet joggal nevezhetünk hagyományos kínai férfi alsónemű viseletnek.

Az un. nyugati öltözködési kultúra nehezen terjedt el Kelet-Ázsiában az alsóneműk tekintetében, nehézkesen alakították ki a kényelemre és a tartósságra alapozó nyugati design-t. Emiatt idegenkednek az európai emberek oly sokszor a kínai szabású és anyagösszetételű alsónadrággal szemben .

A középkori alsógatyát valamennyi társadalmi osztályhoz tartozó férfiak hordták, és ugyanilyen alsó rejtőzött a lovagok páncélja alatt is. Derékon madzaggal kötötték meg, majd ehhez rögzítették a nadrág középkori, csupán két szárból álló változatát is. Európában a fűzőt férfiak is hordták, de viseltek harisnyát vagy herezacskóvédőt is.

A testhez álló, inkább harisnyára emlékeztető nadrágot a reneszánsz idején találták fel, ez alá pedig rövidebb alsógatyát viseltek. Ám ezek a ruhadarabok nem számítottak a szó szoros értelmében vett alsóruhának, hiszen gyakran nem viseltek fölöttük semmit. Az alsógatyák legombolható herevédővel készültek, ami arra szolgált, hogy a férfinak ne kelljen teljesen levetkőznie egy pisiléshez.

A herevédőre egy másik, hasonlóan praktikus meggondolásból is szükség volt. Mivel ezek a nadrágszerűségek először csupán a lábszárra simultak rá, a nemi szervek környékén pedig bővebbek voltak, megesett, hogy az alsógatya félrecsúszott a legkritikusabb helyen. Az ennek elkerülésére is szolgáló herekötő azonban egy idő után a férfiak hiúságának eszközévé is vált.

A nemi szervet hangsúlyozó herevédőket egy idő után kitömték, keményítették, és ez a ruhadarab időnként teljesen bizarr formát öltött. A kitömött herekötők trendjét VIII. Henrik angol király honosította meg. A túlméretezett herevédőkbe gyakran zsebet is varrtak – az egyre nagyobb és nagyobb herekötők őrülete csupán a 16. század végére szűnt meg.

VIII. Henrik a herevédővel

Zsebes herekötő

Ebben az időszakban jelent meg a férfiing, amelyet eredetileg fehérneműként viseltek. A tizennyolcadik század, majd a viktoriánus korszak férfi alsóneműje két, kézzel varrott részből állt – gyapotból, lenvászonból és selyemből is készülhetett. Az alsónadrág általában térdig ért és elől gombolódott, fölötte pedig inget viseltek.

A 18. században még akadtak olyan férfiak, akik unták az alsónadrággal való bajlódást – helyette egyszerűen behajtották az inget a lábuk között. Ez a megoldás a 19. század első évtizedeire azonban már elképzelhetetlen volt, legalábbis a jobb anyagi helyzetű férfiak esetében.

Legombolós alsónadrág 1820-ból

1876-ban Samuel T. Cooper forradalmi újítást vezetett be a férfi zoknik gyártásában, miután a wisconsini favágók arra panaszkodtak, hogy a rossz minőségű gyapjú zoknikban munka közben megizzad a lábuk. Cooper akkor dobta piacra első, jó minőségű férfizokni-kollekcióját Jockey néven. Ebből nőtte ki magát a Jockey fehérnemű-kollekció, amely később az egész világon elterjedt újításaival vált híressé.

A Union Suit

A ’30-as évek közepén a Jockey kollekció megreformálta a világ fehérneműpiacát. Piacra dobta az Y-front konstrukciót, vagyis olyan alsónadrágokat, amelyek szárai közé Y alakú toldást tettek, lényegesen kényelmesebbé téve azok viselését. Néhány év eltéréssel megjelent meg a kenguruerszényes alsónadrág is.

A Long Johnt, azaz a bokáig érő, szűk alsógatyát először az amerikai katonák viselték a második világháborúban. A katonák egyébként sötét színű fehérneműt kaptak, mert a fehér bugyik túl feltűnőek lettek volna, amikor kiakasztják őket száradni. Ebben az időszakban az összes férfi kötött bugyit, vagy sűrű szövetből készült sortot, netán kezeslábast viselt. Ezek népszerű megoldása volt a derékbőség állítására szolgáló gombolós rész.

A második világháború után kezdtek el előmosott alsóneműt árusítani – ennek lényege az volt, hogy többé nem kellett egy számmal nagyobbat vásárolni mindenből arra számítva, hogy a mosásban összemegy. A műszálat 1947 után vezették be, a fehérnemű designja pedig 1950 után vált egyre változatosabbá.

Boxeralsó és férfi bugyi (Slip)

Az alsónemű ugyanúgy divatcikknek kezdett számítani, mint a felsőruházat, ugyanakkor a Lycra és Spandex bevezetésével kényelmesebbé is vált. A '70-es és '80-as években egyre fontosabbá válik a szex az alsóneműk marketingjében, ezt azonban egy idő után elkerülhetetlenül túlzásba vitték. Válaszként megjelent a fehérneműt elutasító trend, mindkét nem esetében.

Lévén, hogy az alsónemű higiéniai szerepe a mindennapi tisztálkodással megszűnt, ezek a ruhadarabok már nem is annyira fontosak – és mivel ezek jelentik az utolsó határt a szex előtt, akár izgató is lehet az , ha eleve hiányoznak. Nem is beszélve a skótszoknyáról, azaz „kilt”-ről, amelyet hagyományosan alsónemű nélkül kell viselni.

Képek: Dreamstime.com

ILLUSIONBOXER Kft. | www.boxeralso.hu | info@boxeralso.hu
Minden jog fenntartva!

Jogi nyilatkozat